Tükörkép

Látom, s lát a fény

tükör-lelkemben szikrázón

fehér gyolcsban

halványkéken ég...

Keretbe öntenek hasító hátterek,

felemelnélek, de nem lehet,

melletted

éj csöndjén futok, homogén

mögöttes árnyként

reszketek...

Mi végre szán e sors?

- gondolod,

nekem mind kevés,

hisz bánattal itatok

ezernyi ölelést.

Suhan messzeséged,

barna szemeivel nézi

időm-arcán úszó félhomályt,

zavartan rám kacsint,

s két villanással

visszaveri létem sugarát...

S ott az íriszben,

ott nézel velem szemben,

óriási fénynyalábod láng-varázsa

elvakít, s átkarolod

testem,

felemelsz, mutatod,

mily szép vagyok,

s közben alant hullanak

a néma csillagok...

széllel lelkem még hadonászik,

bíztatásod ölemben elalél,

s tükörképemre

rálehel a tél…

Itt hallható hangosversként, előadja: Wéber Ferenc

Főmenü