Rozsdás lét
Az áramlatból
úgy vetem ki magam,
mint szárazföldre
a hajótörött:
a rémült pillanat
velem zuhan,
dombokra tekintő
ablakok
álmosan nézik
az eget,
a lét fájdalmáról
mit sem sejtenek,
félretaposott papucsok,
könnyező szemek,
borostás arcok,
éhező szájak,
sötét sikátorokban
fehér szakállak,
a lépcsőn száraz
kenyeret majszol
egy gyerek,
lüktet a gyalázat,
nyomor zabálja föl
a lelket és a házat,
rozsdás lesz a fény,
a szivárvány
levedli színeit,
öklös szél arcomba vág,
hallom,
recseg az égbolt :
omlik a világ