Rozsdás lét

Az áramlatból
úgy vetem ki magam,
mint szárazföldre 
a hajótörött:
a rémült pillanat
velem zuhan,

dombokra tekintő 
ablakok
álmosan nézik 
az eget,
a lét fájdalmáról 
mit sem sejtenek,

félretaposott papucsok, 
könnyező szemek,
borostás arcok, 
éhező szájak, 
sötét sikátorokban 
fehér szakállak,

a lépcsőn száraz 
kenyeret majszol
egy gyerek, 
lüktet a gyalázat,
nyomor zabálja föl 
a lelket és a házat,

rozsdás lesz a fény, 
a szivárvány
levedli színeit, 
öklös szél arcomba vág,
hallom,
recseg az égbolt :
omlik a világ