Keresem a dalt

Bánaton csüng szívem,
óvnám féltőn, szelíden,
fájdalma nem csitul,
vonszol konokul…
Szellő dűnékkel játszik
borzolja a homokot

- úgy cikázik,
dalt keres lelkem,
homoktenger körülöttem.

 

Magához ránt a sivatag, 
szomjhalállal riogat,
egy hang 
foszlányon lépked,
pánsíp utat hasít a létnek,
csókja hévvel érint,
teret nyit a fénynek,
forrást hoz a kietlenségnek.

 

Ó mily szép éneke!

 

Valóság ez,
vagy csak látomás?
Megleli a mosolyt a száj,
pajzánkodik szertelen,
megszövi a végtelent.

 

Ritmusba rándul a képzelet,
borzongás ölén lüktet,
a hang átkarolja testem,
szív tornácán megszenvedem,
s ahogy a forró pír üt a bőrön, 
lelkem elterül egy sziklakövön,
- simítja szél,
a homok megrajzolja vetületét,
és oly bársonnyá varázsolja,
belésajdul a felkelő Nap sugara…