A harang

 
időtlen pillanat -
pillangó röpte elragad,
libbenő selyme
visz a magasba, 
parányi teste 
puhán megemel...
lebbenünk együtt
le-fel
a fehérségbe,
a kékségbe vissza 
s újra a hófehérbe,
szállunk az
időtlen mindenségbe...

de a csöppnyi lepke,
pillanatra megpihen,
mint vászon feszül
mozdulatlan,
egy harang széléről
figyel perctelen,

nem sejti, 
hogy álmom leejti…

a kondulás 
az időtlenségből
időt hasít

kong …kong…
és rendet bont…