szárnyát növeszti
a gondolat
időn átívelő hidak
összerogynak
elszórja javait a nap
felsír az elszalasztott
pillanat
zsákját vonszolja
a jelen
a kétségbeesés
a mellkason gyötrődik
és én csak várlak
ott
hol megkopott
válaszok suhannak
egészen a keresztig
